Friss kutatások szerint, az emberek többségénél hetente egy egész napi alvás teljesen kiesik, így százmilliókat veszítünk a munkahelyi távolmaradás, illetve a szellemi teljesítményre gyakorolt negatív hatás miatt.
Egészséges testsúly – Az alváshiány képes megzavarni az emésztési rendszert és az étvágyat. A jóllakottságérzetért felelős leptin és ghrelin nevű hormonok nem megfelelő működése megnöveli a magas cukortartalmú ételek utáni sóvárgást, ennek eredményeképpen pedig többet eszünk és sokat hízunk.
Erős immunrendszer – A 6 óránál rendszeresen kevesebb alvás megközelítőleg 4,5-szörösére növeli a megfázás kialakulásának kockázatát, valamint megsokszorozza a gyógyuláshoz szükséges idő hosszát.
Egészséges szív – Az alvásszegény életmód súlyosbítja a sztrók és a szívroham kialakulásának kockázatát. Ez a magas vérnyomással, a vérben kimutatott gyulladások gócok megnövekedett számával, valamint a nem megfelelő életmóddal és a szegényes étkezési szokásokkal magyarázható.
Mentális betegségek – Egyértelmű kapcsolat áll fenn az alváshiány és a mentális problémák között. Az alváshiány bizonyítottan a depresszió és a szorongás egyik legfőbb tünete.
Kognitív funkciók – Kimutatták, hogy az öt napon keresztüli elégtelen mennyiségű alvás (pl., ha valaki 8 óra helyett 6-ot alszik) ugyanolyan káros hatással van a kognitív funkciókra, mintha valaki két teljes napig nem aludna. Ebben az esetben jelentősen csökken a problémamegoldó és koncentrációs készség, illetve romlik az emlékezet és a figyelem.
Szépítő alvás – Az alvás elengedhetetlen szerepet játszik a sejtek, különösen a bőrsejtek helyreállításában és regenerálásában. Az alvásmegvonás csökkenti a bőr gyógyulására rendelkezésre álló időt, valamint serkenti a sejtek öregedéséért felelős kortizol nevű hormon működését.