Az éves ellenőrzésekre járás már évtizedek óta elterjedt szokás, viszont a legújabb kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a jó közérzet nem feltétlenül párosul a megfelelő egészségügyi állapottal. Az éves orvosi látogatásokkal megnőtt az olyan elvégzett, megelőzés jellegű vizsgálatok száma, mint például a végbéltükrözés, de az életveszélyes betegségek kialakulásának kockázata ettől függetlenül nem csökken.
Ennek ellenére, még a panaszmentes embereknek is szükségük van a rendszeres ellenőrzésre, hiszen a vizsgálatok során fény derülhet olyan problémákra, amelyekkel még mi magunk sem vagyunk tisztában (pl. magas koleszterin), valamint felmérhetők a családban esetlegesen örökletesen futó rendellenességek kockázata is. Továbbá, a rendszeres ellenőrzések révén, bizalmas, jó kapcsolatot építhetünk ki az orvosunkkal, illetve túleshetünk az éves szűrővizsgálatokon is (pl. a bőrrák kiszűrésén).
Nincs konkrét szabály arra, hogy egy egészséges embernek hányszor érdemes orvosi ellenőrzésre járnia, hiszen ez a kockázati tényezőktől és az egyéni kórtörténettől függően változhat. Érdemes megkérdezni háziorvosunkat, hogy esetünkben elegendő lehet-e a 4 évenkénti kontrollvizsgálat. Mindentől függetlenül, 5 évente mindenféleképp érdemes ellenőriztetni a vérnyomásunk – ennél hosszabb ideig ne maradjunk távol az orvostól.